Ovis jóga beszámoló 2019.02.05.

Ma tartottunk első foglalkozásunkat az új helyünkön, az Apponyi Franciska Óvoda Fruzsina utcai intézményében. Sajnos néhány alapító tagunk hiányzott: Lea bicebóca lett ma az oviban, Gergő kórházba került egy csúnya vírus miatt (de már jobban van!), és Lilit is egész hétre kiírta a doktor. Minden kis betegünknek és sérültünknek gyors gyógyulást kívánunk!
Bálint és Nándi tudtak jönni a törzstagok közül, és csatlakozott hozzánk két tavalyi ovis jógásom: Timi és Gabika. Valamint egy új kisfiú is, Szabi személyében.
Az óvónénik nagyon aranyosak voltak, azonnal a segítségemre siettek, ahogy megérkeztem. Ma még nem csatlakozott hozzánk külsős gyerkőc, a bentieket egy pillanat alatt összetoboroztuk az óvónénik segítségével. Szívet melengető volt, hogy Gabika és Timi, akiket egy éve nem láttam, megismertek, ragyogó arccal szaladtak oda és öleltek meg :)
Mindenkivel összeszedtük a kulacsokat, és együtt vonultunk be a tornaterembe. Még volt jó 5 percünk a kezdésig, de a gyerekek már nekiálltak, hogy felfedezzék a terepet: futkostak a padok között, sétáltak a padokon, átbújtak a szivacsok alatt, Gabika és Timi pedig már kérdezgették – régi ovis jógás emlékeik közt kutakodva -, hogy ugye lesz ilyen játék is, meg olyan gyakorlat is :) Biztosítottam őket, hogy előbb-utóbb minden sorra kerül :) Megbeszéltük, hogy a bohócos dekorációra vigyázunk, és a padok közt is óvatosan szaladgálunk.
Aztán kezdtük az órát pontosan. Körbeültünk, és mivel Szabi most jógázott velünk először, megmutattuk neki a kakasos és autóversenyzős, a rövid és a néma OM-ot. Szabi el is csodálkozott, hogy a néma OM alatt MICSODA csoda csend lett :-D Aztán nagy nehezen meggyőztem Gabikát, hogy engedje át Gömbimacit Szabinak, aki elmesélhette, hogy a kedvenc színe a kék, a rendőr kék!! és a kedvenc étele – nehéz döntés volt, kellett kis segítség ;) – pl. a palacsinta!
A bemelegítés Gömbimacis fogó volt, és aztán elindítottam a mese szálat. Az óriás gyerekek „Erre csörög a dió…”-t játszottak az erdei tisztáson. Kérdeztem, ki ismeri, voltak jelentkezők. Mondtam, válasszanak maguknak párt. Minden pár kapott egy kendőt. Választottak kezdő játékost is, akinek bekötöttem a szemét. Szabi volt az én párom, megmutattuk a többieknek, hogyan kell közel hozzá tapsikolva mondani a mondókát, és neki hogyan kell követnie a párja hangját vakon, bekötött szemmel. Aztán megpróbálták a gyerekek is, izgi volt ;) mert volt, aki nem a párja hangját követte, csak úgy megindult a nagy világban, volt, aki kézen fogta a párját, úgy vezette, volt, aki felhúzta a kendőt a szemén, mondván, nem lát semmit, és ez zavarja, és volt, aki lelkesedésében elrohant, és magára hagyta a bekötött szemű párját, volt, hogy én két gyerkőcnek mondókáztam-csettintgettem egyszerre :-D Megcsináltuk párcserével is, és ezt majd még fogjuk gyakorolni ;)
Aztán elmeséltem a gyerekeknek, hogy miközben az óriás gyerekek „Erre csörög a dió”-t játszottak, VÉLETLENÜL, NEM SZÁNDÉKOSAN, letaposták az erdei ovit, ajajaj… Mindenki nagy szemeket meresztett, hogy hú, ez most akkor baj! Baj bizony, mondtam. A kis erdei törpicsekek fedezték fel a bajt. Kérdeztem, ki tud törpét mutatni. Mentek is le a gyerekek guggolásba. Jártunk guggolásban, a padok között is, át is bújtak a gyerekek a padra fektetett szivacs alatt, aztán törpe körtáncot jártunk a „Körben áll egy kislányka…” dallal. El is játszottuk, mikor a kis törpicsekek felfedezik, hogy az óriás gyerekek a földdel tették egyenlővé az erdei ovit. Hát most mi legyen? Javasoltam, szaladjunk el az okos bagolyhoz, és kérjük ki a tanácsát. Kérdeztem, ki szeretne okos bagoly lenni? Hát, Szabi kivételével végül egy egész bagoly tanácsadó testület alakult, akik elé járultunk Szabival, és elpanaszoltuk, hogy mi történt. A baglyok nagy pillás szemeikkel huhogtak jobbra-huhogtak balra, aztán végül azt javasolták, hogy van itt elég sok fa az erdőben, mindenki ragadjon szerszámot: kis baltát, szekercét, fűrészt, és menjünk együtt az erdőbe, vágjuk pár fát, és abból építsük újra az erdei ovit. Mindenki szanaszét rohant, és rengeteg szerszámmal tért vissza, ki is mentünk az erdőbe, és kértem, hogy keressen mindenki egy szép nagy fát. Volt, aki diófát, volt, aki tölgyfát választott, Szabi rendőrfát :-D Nekiálltunk a favágásnak, volt, aki baltával, volt, aki fűrésszel, sőt volt, aki motoros láncfűrésszel! Aztán a kivágott fákat elgörgettük az erdei ovihoz, de láss csodát, a fák egyszer csak felpattantak, és visszaszaladtak az erdőbe. Úgy hogy rendeztünk egy fa-fogócskát, elkapdostam a szökdöső fákat, és meglógattam őket. Szabi hogy meglepődött, mint akit életében először kaptak el és lengettek meg fejjel lefelé ;) de tetszett neki, mert jött a többiekkel együtt 2-3 körre, sőt, a végén megbilincselte a szökni próbáló fákat – rendőr lesz belőle, akárki meglássa ;) Aztán csónakba raktuk a fákat, és húztam őket. Mondtam is, hogy szép nagy fák lettetek, mert alig bírlak elhúzni benneteket! No, ezen felbuzdulva a kis rohangáló ent csemeték kötélhúzást javasoltak, mindenki ellenem ;) Háromszor is elhúztak természetesen, amit a végén „kicsi rakás nagyot kíván” lerohanással ünnepeltek meg ;) Megkértem őket, mutassanak nekem egyensúlyozó fákat, és Bálint már mutatta is, és mindenki megpróbálta, hogyan kell fél lábon egyensúlyozni, miközben a karjainkkal is segítjük az egyensúlyozást. A végén nagy páros lábas ugrálással ünnepeltük meg, hogy sikerült újraépíteni az erdei ovit, és egy elefántos fogóval zártuk a foglalkozást. Elheveredtünk egy rövid kis színes felhőcskés relaxációra, meglengettem minden kezet és lábat. Az ovis világtörténelem legszebb OM-jával zártunk. Kis nasit mindenki kapott, de matricára ma nem maradt idő, mert nem indultak el a záró körre a fogócskából a gyerekek, amikor szóltam, és itt az új helyünkön pontosan kell végeznünk, mert jön a takarítónéni, és 17:30-kor zár az ovi. Pontosan 17:00-kor már robogtunk is ki az öltözőbe a szülőkhöz, és 17:10-kor sikerült is elhagynunk az ovi területét. Mindenki übercuki volt :)



Kövess minket a Facebook-on!